Nyaralásból szerelem?

A nevem Jasmine húsz éves vagyok és igen még mindig az apukámmal élek és a húgommal Lily-vel aki tizennyolc éves. Anyukám akkor halt meg mikor Lily megszületett. Szóval én sem nagyon emlékszem rá. Apa nagyon szeret minket bármint megtenne értünk. Én tudom, hogy csak jót akar, de ezúttal úl messzire ment. Még hogy nyaralás? Jó nekünk itthon is. De, ez még semmi. Hova megyünk? Valami Korea. Jó hogy nem pitypang falvára, de most komolyan. Bár, lehet, hogy apának igaza van, jót tenne egy kis kikapcsolódás, elég sok dolgon mentem mostanában keresztül. Michaellel öt év után szakítottunk ami elég nagy sokként ért.
Egy héttel később:
- Jasmine igyekezz soha nem érünk a reptérre. - kiabált Lily.
- Azért remélem, hogy nem valami no name városba megyünk, ahol még egy diszkó sincs. - mondtam felháborodottan.
- Kislányom megnyugodhatsz a fővárosba megyünk Seoul-ba.
Korea Seoul:
- Na, Jasmine, hogy tetszik?
- Hát, apa nem rossz de…
- De, mi? Jasmine az isten szerelmére, miért nem tetszik? Pedig annyira szép…
- Lilye, neked minden szép csak ne keljen otthon lenni.
- Ez nem igaz.
- De, igen valld csak be.
És ebben a pillanatban az út másik oldalán négy nagyon helyes rác állt.
- Nézd, Jasmine milyen helyes srácok és az egyik téged néz.
- Álmodozz csak nyugodtan húgi.
- Jaj, nézd át jönnek…
- Lily, higgadj le.
- És mi van ha leszólítanak?
- Képzelődj mert, úgysem fognak.
- Sziasztok lányok - köszönt az egyik.
- Nektek is.
- Újjak vagytok?
- Igen, de csak nyaralni jöttünk.
- Mi a nevetek?
- Ja, persze egyből név és mindjárt hotel szoba szám is kell. Álmodj csak tovább.
- Oké akkor mi is megmondjuk a miénket és utána ti is, jó?
- Rendben.
- Az én nevem Eunhyuk.
- Én Junsu vagyok.
- Én Leeteuk.
- Én meg Hangeng.
- Na, tudjátok a miénket. Most mondjátok meg a tieteket.
- Én Jasmine vagyok. Ő meg a húgom Lily.
- Lányok szerettek bulizni? - kérdezte érdeklődően Hangeng.
- Én igen Lilye nem annyira.
- Oh, értem…Nekünk most mennünk kell.
- Majd valamikor összefuthatnánk. - mondta az eddig csöndben lévő Leeteuk.
- Lányok indulhatunk? - kiabált apa tíz méteres körzetből.
- Igen apa indulhatunk. - kiáltottuk vissza kórusban Lily-vel.
- Hát lányok nagyon örültünk, de nekünk most már tényleg mennünk kell. Sziasztok!
- Sziasztok!
Hotel: este 19:00
Úgy döntöttem, hogy keresek egy jó diszkót és bulizok egyet. Úgy sincs más dolgom szóval…
- Jasmine jobb lenne ha a húgod is veled menne.
- Apa húsz éves vagyok tudok vigyázni magamra.
Az idegeimre megy mikor apa úgy kezel, mint egy három évest.
- De Jasmine, figyelj másik ország, más szokások és mi, még soha nem voltunk itt.
- Az ég szerelmére apa húsz éves vagyok tudok vigyázni magamra, miért nem érted meg? - kiabáltam vissza most már dühömben. Gyorsan felkaptam a táskám és kiviharoztam a lakásból. Amint kiértem a hotelből a langyos nyári szellő átjárta a dühtől égő arcom. Csak rohantam és rohantam előre azt remélve, hogy találok egy sötét zugot ahol magam lehetek. Ez a remény gyorsan elszállt mivel a város este kivilágítva szinte olyan, mint nappal. Minél hamarabb le kéne higgadnom, mert már a második embert sodrom el magammal. De annyira dühös vagyok, hogy nem bírok lehiggadni. Nem értem apát, miért a húgomat pártolja? Rendben, hogy ő a fiatalabb, de akkor őt kéne a legjobban féltenie is, nem?
- Hé, nem látsz a szemedtől?
- Jaj, bocsánat, nagyon sajnálom, nem vettem észre.
- Maga sír?
- Oh, nem.
- De, pontosan, nem vagyok vak, látom hogy sír.
- Igen, sírok, de ez most miért olyan fontos?
- Nos, lássuk csak, mert az emberek nem sírnak saját akaratukból.
- Elég sok dolgon mentem keresztül…
- Csodás már az eső is esik. Jöjjön haza kísérem.
- NEM! Nem akarok haza menni.
- De az esőben akkor sem maradhat.
- Kérem vigyen el valahova csak haza ne.
- Rendben jöjjön.
Azzal elkísért és beültettet a kocsijába. Pontosan nem emlékszem, hogy a kocsi, hogyan nézett ki, de az biztos, hogy nem volt olcsó. Körülbelül tíz perc múlva megálltunk és segített kiszállni a kocsiból. Valami elő kelő helyen voltunk mert a kő fényezett volt. Felmentünk a liften, ha jól számoltam akkor a negyedik emeleten álltunk meg. A lakás ahova mentünk nagyon rendezett volt és gyöngyvirág illat volt. Segített lefeküdni az ágyra és többre nem is emlékeztem, mert nagyon elfáradtam a mai napban, ezért elaludtam. Másnap reggel azt sem tudtam, hogy hol vagyok, ezért megrémültem mikor nem a saját takaróm illatát éreztem. Felültem az ágyban és próbáltam átgondolni, hogy mit történt tegnap, de nem sokra emlékszem. Csak halvány foltokra…
- Jó reggelt!
- Uhm, jó reggelt.
- Jól aludtál?
- Hát, fogjuk rá.
- Mi történt tegnap és hogy kerülök én ide?
- Semmire nem emlékszel?
- Hát azt nem mondanám, hogy semmire csak halvány foltokra…
- Sétáltam az utcán és nekem jöttél, láttam, hogy sírsz, de nem mondtad meg, hogy miért és innentől fogva nem is kérdeztem. Aztán eleredt az eső és felajánlottam, hogy haza viszlek, de te tiltakoztál. És végül elhoztalak hozzám, mert nem akartalak ott hagyni az esőben.
- Ő, izé, köszönöm.
- Amúgy mi a neved?
- Jasmine vagyok. És te?
- Én JinHwan vagyok.
- Azt hiszem nekem most mennem kéne…
- Haza viszlek, már ha most megengeded.
- Oké, akkor felöltözök.
- Csak nyugodtan, addig csinálok neked kávét.
- Köszönöm.
JinHwan annyira kedves volt, pedig nem is ismertük egymást. Azzal a gyönyörű mosolyával amikor rám mosolygott szinte elolvadtam. Nem akartam mondani neki, hogy összefuthatnánk valamikor, mert azért az elég furcsán hangzott volna azután, hogy segített nekem. Negyed hosszú haja világosbarnára van festve és frissen mosott, vanília illata volt. Azok a mandula barna szemei csak úgy csillogtak mikor velem beszélt.
- Jasmine kész vagy?
- Őőő, igen…
- Itt a kávé.
- Köszönöm.
- Idd csak meg nyugodtan, ráérünk, nem rohanunk.
- Jó.
- Elmegyek a mosdóba és indulhatunk is.
- Rendben.
Remélem apa nem fog vele meglátni, mert akkor nagy bajban leszek.
- Indulhatunk?
- Igen, persze.
Míg a kocsihoz nem értünk nagyon sokat gondolkodtam, hogy apa nagyon mérges lesz rám amiért kiabáltam vele, meg kin maradtam éjszakára.
- Minden rendben?
- Ja, igen persze, minden rendben…
- Nagyon zaklatottnak látszol.
- Igazság szerint az is vagyok.
- Figyelj…
Soha nem gondoltam volna, hogy ez fog történni, de JinHwan csak úgy hirtelen megcsókolt. Annyira kellemes volt és megnyugtató. Egyik pillanatban még belevertem volna a fejem a falba, a másikban meg mintha egy napsütéses virágmezőn álltam volna. Vagyis inkább mintha a felhők felett lebegtem volna.
- Na, jobban érzed magad?
- Hát…
- Hát, mi?
- Kicsit meglepett.
- Tudod, nem minden lányt viszek haza meg csókolok meg a kocsimban.
- Hát, valahogy gondoltam, hogy te nem az a “szedjünk fel csajokat” típus vagy.
- Nagyon kedvellek Jasmine.
- Izé…
- Te nem kedvelsz?
- De én is kedvellek.
- Akkor mi a baj?
- Semmi csak tudod apa…
- Ja, igen a szülők.
- Apa biztos ellenezné a dolgot.
- Nem hiszem, hogy olyan nagy probléma lenne.
- Te, nem ismered az apámat.
- Még nem.
- Nem is szeretném ha ismernéd.
- Egyszer meg kéne tudnia.
- Majd ezt máskor beszéljük meg. Itt állj meg.
- Ha akarod.
- Majd hívlak.
- Nem kaphatok egy búcsú csókot?
- Lássuk csak megérdemled?
- Hát, szerintem mindenképpen.
- Úgy gondolod?
- Teljes mértékig.
- Akkor kaphatsz.
- Sarangeyo Jasmine.
- Me too. De, most mennem kell.
- See you.
- See you.
Nagyon, nagyon nem szeretném, ha apa tudna JinHwan-ról. De, mit mondok neki, hogy hol voltam?
- Kislányom mégis merre voltál egész éjszaka?
- Bulizni voltam, amint mondtam.
- Ilyen sokáig?
- Igen.
- És hol aludtál?
- Sehol, ezért is akarok menni aludni.
- Rendben menj aludni, de később még beszélünk.
- Nekem mindegy.
Később apától, hatalmas fejmosást kaptam, amiért nem jöttem haza. De, az agyam másfelé járt, ezért teljesen kiesett, hogy mit mondott. Csak JinHwan-ra tudtam gondolni. Amint apa végzett, vissza vonultam a szobámba és láttam, hogy JinHwan hívott. Gondoltam, hogy valami semleges szöveget akart mondani, ezért később hívtam csak vissza amit elég rosszul tettem. Kiabálni kezdett velem, amiért nem hívtam vissza, azt hittem, hogy valami bajom esett. Megnyugtattam, hogy jól vagyok és nem kellett volna annyira aggódnia. A válasza erre az volt, hogy csak azért ilyen mert szeret és félt. Kicsit megrémültem, hogy mindig ilyen lesz vajon? Remélem, hogy nem. Lily-nek beszéljek JinHwan-ról? Lehet, hogy jobb lenne ha egy ideig senki nem tudna még róla. Mert mondjuk, ha Lily-vel összeveszünk akkor képes és kitálal apának. És ezt jobb lenne elkerülni. Másnap reggel, elég álmos voltam ezért nem voltam valami társasági lény. A kávé után kiültem a hotel erkélyére és bekapcsoltam a laptopom. Láttam, hogy Maria a barátnőm írt egy e-mailt.

“Szia, Jasmine, hogy érzed meg a nyaraláson? Voltak helyes srácok? Bocsánat, ezt nem kellett volna. De, most tényleg, jól érzed magad? Nem akarom itt eltörni a mécsest nálad, de nem fogod elhinni. Michael kopogott nálatok az ajtón és én ugye mentem virágot locsolni, kérdezte, hogy hol vagy. Mondtam, hogy semmi köze hozzá. De, ő itt elkezdett nekem lelkizni, hogy mennyire szeret téged és sajnálja, hogy kidobott. Gondoltam, hogy várok addig ezzel míg haza jössz, de Michael erősködött, hogy én írjak neked, mert, hogy az ő e-mailjaira úgysem válaszolsz. Nos, mindegy. Azért vigyázz magadra majd ha haza jössz akkor úgyis beszélünk. Szia! Chu~

Ez a Michael-es dolog kicsit megijesztett, de ő már a múlté, most itt van nekem JinHwan. Vajon Michael tényleg komolyan gondolta? Kétlem, hisz amikor utoljára beszéltünk akkor azt mondta, hogy soha többé nem akar látni. Vagy lehet, hogy… Nem, nem Jasmine ezt verd ki a fejedből, Maria soha nem járna Michael-el. De gondoljunk csak vissza, Maria mindig is utálta Michael-t. És most hirtelen nagyon jóban lettek. Nekem ez kicsit furcsa. Soha nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátnőm kikezd az exem-mel. Úgy döntöttem, hogy most inkább nem válaszolok a levélre, majd amikor olyan állapotban leszek. Meg különben is JinHwan hívott. Találkozni akart velem. Mondtam neki, hogy tizenöt perc és lent leszek. Gyorsan magamra kaptam valami ruhát. Lerohantam az előcsarnokba, de JinHwan nem volt ott. Ki mentem a parkolóba, hátha kocsival jött és ott lesz, de ott sem volt. Bejártam az egész hotelt, de sehol nem találtam. Úgy döntöttem akkor felmegyek a lakásba. Bementem az ajtón és zajt halottam a konyhából. Nem gondoltam volna, de JinHwan és apa a reggeliző asztalnál ültek.
- Te, meg mit csinálsz itt?
- Oh, Jasmine.
- Hogy kerülsz, te ide?
- Érted jöttem nem emlékszel?
- Ja, persze csak nem lent kellett volna várnod?
- Figyelj Jasmine, apukádnak egyszer úgyis tudnia kéne róla…
- JinHwan beszélhetnénk?
- Persze.
- Megőrültél?
- Jasmine, figyelj rám! Nem titkolózhatunk örökké.
- Oké, megértem, de miért ilyen korán? Honnan tudjuk, hogy bármi komoly lenne ebből?
- Már van…
- De, nem olyan komoly.
- Jó, oké tény és való, hogy van közöttünk “kémia”, de ha bármi olyan nagyon komoly lenne akkor muszáj lenne tudnia apukádnak róla.
- Tudom, de apa…
- Figyeljetek. Én nem ellenzem ezt az egészet, de JinHwan rajtad tartom a szemem.
- Ne izguljon, semmi olyat nem fogok tenni amit még megbánnék.
- Remélem is.
- Jasmine indulhatunk?
- Igen persze. Szia, apa!
- Sziasztok!
Akkora kő esett le a szívemről… Meglepődtem, hogy apa beleegyezett ebbe az egészbe.
- Mit gondolsz, jó ötlet?
De Maria még mindig nagyon gyanús nekem.
- Jasmine, figyelsz te egyáltalán rám?
- Oh, ne haragudj kicsit elgondolkodtam.
- Igen látom.
- Mit szólnál hozzá ha elmennék ebédelni, éhen halok?!
- Oké persze.
- Na ki vele mi a bajod?
- Semmi, tényleg semmi.
- Megint megpróbáld meg magyarázni, hogy zöld az ég és kék a fű, igaz?
- Nem, én tényleg, ne…
- Jasmine, jól figyelj, ha bánt valami azt jobban teszed ha elmondod minél hamarabb, mert a sebek maguktól nem gyógyulnak gyorsan.
- Tudod…kaptam egy levelet a barátnőmtől és az miatt vagyok olyan zaklatott.
- Milyen levelet? Mármint mi volt benne?
- Nekem van egy exem akivel öt év után szakítottunk, de nem is ez a lényeg hanem, hogy azt hiszem, hogy Michael és Maria együtt vannak.
- Értem. Hm…Miért nem válaszolsz neki és kérdezed meg tőle?
- Mert önszántából senki nem vallaná be, hogy a legjobb barátnőjének az exével jár.
- Akkor csak vezesd fel neki, hogy mi lenne “ha”.
- Hát nem tudom…
- Miért vannak kételyeid?
- JinHwan mit csináljak?
Annyira félek, de JinHwan melegsége annyira nyugtató…Tényleg jobb lenne ha válaszolnék Marianak? Nem tudom. Annyi kérdésre nem kaptam még választ…Mi lesz ha mondjuk holnap délelőtt elcsap a busz?
- Jasmine én…
JinHwan aranyos meg minden, de mindig amikor zaklatott vagyok akkor meg fog csókolni? Ezt azért jó lenne tudni.
- Mit szólnál hozzá ha elmennénk hozzám?
- Nem bánom.
Eldöntöttem, ha haza érek akkor válaszolok Marianak. Bár kicsit félek.
- Csukd be a szemed.
- Becsuktam.
Oké, most már tényleg elég, kezdek undorodni. Miért csókolgat folyamatosan?
- Hé, hé JinHwan mit csinálsz?
- Nem bírom tovább.
- De, én nem akarok lefeküdni veled!
- Valahogy gondoltam, de elmenni meg úgysem tudsz…
- SEGÍTSÉG!!!
- Hiába kiabálsz.
- KÉREM VALAKI SEGÍTSEN!!!
Eközben a folyosón Eunhyuk sétált mert egy barátjához jött. Meghallotta a segélykérést és az ajtóhoz rohant. Berúgta az ajtót, JinHwan-t arrébb lökte az ágytól megfogta a kezem és kirohantuk a lakásból. JinHwan hamar magához tért és rohant utánunk, de nem sokáig tudott mert a nadrágja (ami még rajta volt) beleakadt a korlátba. Így elég nagy előnyt kaptunk, de mi csak futottunk és futottunk. Nem bírtam sokáig, így lassítani kezdtem, de Eunhyuk rám nézett és egyből tudtam, hogy nem szabad lassítanom. Amikor a rendőrség elé értünk megálltunk, mert tudtuk, hogy itt biztonságban vagyunk.
- Jasmine, te vagy az.
- Eunhyuk?
- Igen.
- Jaj, de jó, hogy látlak.
- Jasmine, hogy kerültél abba a lakásba?
- Hát ez egy elég hosszú történet. De majd elmesélem.
- Rendben, de most haza viszlek mert eléggé remegsz.
- Nem csoda hisz majdnem megerőszakoltak.
- Erre meg jobb nem is gondolni.
- Hívd fel apukád.
- Nincsenek otthon, elmentek Lily-vel megnézni a város nevezetességeit.
- Akkor…Van kulcsod?
- Igen van.
- Akkor gyere.
Haza bicegtem Eunhyuk-kal. Felajánlottam neki, hogy főzök egy teát, de jobbnak találta, ha inkább nem megyek a tűz közelébe. És igaza volt, mert még mindig a sokk hatása alatt vagyok és nem hiszem, hogy valami finom lenne a tea. Azt mondta, hogy feküdjek le a kanapéra majd ő csinál teát.
- Parancsolj.
- Köszönöm.
Annyira remegtem, hogy a teát is magamra öntöttem.
- Semmi baj, ne félj, már senki nem bánthat.
- Én azért nem lennék benne olyan biztos.
Eltört a bögre. JinHwan kopogott az ajtón.
- Istenem!
- Nyugodj meg Jasmine, nem tud bejönni.
- Jasmine nyisd ki az ajtót vagy berúgom!
- Uramisten!
- Nyugodj meg!
- Eunhyuk nagyon félek, mi van ha tényleg bejön?
- Nem, nem fog!
Nagyon féltem, tán ennyire még életemben nem féltem. Eunhyuk felállt és ki ment az erkélyre telefonálni. Olyan két perc múlva jött vissza, de nekem egy örökké valóságnak tűnt.
- Jasmine nyugodj meg felhívtam Junsut és ő Leeteuk meg Hangeng ide jönnek. Hidd el senki nem bánthat.
- De, hogy jönnek be, ha JinHwan az ajtó előtt áll?
- Elcsalogatják.
- Nekem mindegy, többet nem is akarok tudni.
- De, most figyelj rám. Nekünk el kell mennünk a nappaliból amilyen gyorsan csak lehet.
- Mégis hova menjünk akkor?
- Amíg telefonáltam oda kint, láttam hogy az alattunk lévő erkély kicsit kijjebb áll, mint a többi. Láttam kint kötelet is.
- Azt mondod, hogy le kell másznunk rajta?
- Nincs más megoldás, semmi kép nem maradhatunk itt mert, ha a csali mégsem jönne be és JinHwan bejutna akkor nem lenne szép vége.
- Tudod ez egy kicsit megrémít.
- Engem is. Nem sűrűn csinálok ilyet..
Felálltam, bár a térdem még mindig remegett, bár nem annyira mint eddig. Eunhyuk felerősítette a kötelet. Először én másztam le. És aztán Enhyuk. Mondtam neki, hogy mi lesz ha apáék haza jönnek?
- Jasmine, ha sikerül egy kicsit is elcsalnunk akkor felhívod apukád, hogy azonnal jöjjenek haza. Csomagoljatok össze és menjetek haza. Amint tudunk mi is megyünk a reptérre.
- Rendben.
- Tessék itt a telefonom.
- Köszi. Apa Jasmine vagyok.
- Szia Jasmine, hogy vagy?
- Ezt majd később. Azonnal gyertek haza.
- De, miért mi történt?
- Gyertek haza.
- Oké tíz perc és otthon vagyunk.
- Oké.
Kiabálást halottam fentről. Megakartam nézni, de Eunhyuk megfékezett.
- Szerintem itt biztonságosabb.
- Oh, nézd meg jöttek apáék.
- Maradj itt, én kimegyek és szólok nekik, hogy ide jöjjenek.
Az ajtó zárja elkezdett forogni. Arra nem gondoltam, hogy honnan tudná JinHwan, hogy itt vagyunk vagy hogy honnan lenne neki kulcsa hozzá. De ebben a helyzetben nem nagyon tudtam mást mondani.
- Úramisten!
- Mi az? - szólt vissza Eunhyuk.
- Itt van!
- Ki van itt?
- JinHwan.
- Az lehetetlen.
- Hát a lehetetlen most mégis lehetséges.
Soha nem gondoltam volna, hogy pont ő fog az ajtóban állni, de úgy látszik mégis lehetséges.
- Mert olyan nagy lány vagy!
- …
Maria állt az ajtóban, ami nagyon meglepett.
- Ez a te műved?
- Nos, némi segítséggel, de igen.
- De, miért?
- Már mondtam, mert olyan nagy lány vagy.
Igaz, rólam azt kell tudni, hogy én minden létező dologba belekötök és nagyon nagy a szám.
- Mi ez valami kandi kamera?
- Hát nem lett filmre véve, de valami olyasmi.
- Hihetetlen, hogy ezt teszed velem.
Azzal kiviharoztam a lakásból, de ezt valami megakadályozta. Pontosan JinHwan-ba ütköztem. Odébb álltam és lerohantam a parkolóba. Egy kocsi mögé bújtam és sírtam. Soha nem voltam még ennyire megalázva. Jó volt egy kicsit egyedül lenni, de hamar megzavarták nyugalmam.
- Jasmine…
- Kérlek menj el.
- Ugye nem haragszol rám?
- Végül is lenne okom rá.
- Az igaz, de Jasmine én szeretlek.
- Én már nem tudom…
- Jasmi…
- JinHwan kérlek menj el.
- Ha akarod.
- Igen akarom.
- Rendben.
Tudom kicsit mogorva voltam, de nem volt kedvem beszélgetni. Még JinHwan-nal sem. Apa kiabálni kezdett. De, nem akartam oda menni hozzá, ha annyira akar tőlem valamit akkor úgyis megtalál.
- Kislányom, itt vagy?
- Uhum.
- Tudom, hogy rossz érzés, de ezt is meg kell tanulni. Gyere.
- Nem bírok vissza menni.
- Dehogynem, menni fog. Állj talpra, mert később rosszabb lesz.
Nem volt több kifogásom ezért felálltam, letöröltem a gyöngyöző szemem és sóhajtottam egy mélyet. Megfogtam apa kezét és elindultam vele vissza hotelbe.

Vége

Nagyon sok köszönet anyukámnak, Miyako-nak, aki meghallgatta a részleteket. Lilye laptop-jának, hogy este is tudjak írni. A kávénak, ami az energiát tartotta bennem. És a Super Junior számoknak. És legutolsó sorban neked, hogy elolvastad ezt az egy részes kis fanfictiont.

Viharos szerelem 15. rész (befejező rész)

15. Rész
[Innemtől nagyon figyelj oda, mert biztos, hogy mindig tudni fogod, hogy ki beszél.]
1 évvel később
Telefon:
- Jaj, de jó Miyako holnap jössz hozzánk, de várom már.
- Hidd el Sica én is.
- Bocsika, de most mennem kell, hólnap talizunk.
- Jó, jó szia.
- Szia
Super Junior
- Donghae mit csinálsz?
- Csomagolok.
- De, miért?
- Kiléptem.
- Hogyan?
- Abbahagyom a zenélést.
- Ez most vicc?
- Ha akarod annak is gondolhatod.
- De, miért?
- Most a szívem irányít.
- Jaj, ne.
- Jaj, de.
- Biztos jól meggondoltad?
- Nem, de így lesz a legjobb.
- Hát, akkor remélem, hogy egy nap hallunk még felőled…
- Mindenképpen.
Másnap 13:00
- Wííí, Miyako, de rég találkoztunk.
- Sica annyira hiányoztál.
- Te is nekem.
- Gyere velem van egy meglepetésem.
- Na, mi?
- Csak gyere.
- Mi az? Hm?
- Inkább ki az? Tádá!
- Mi…
- Sica, Sica.
- Ne, nem hiszem el.
- Na, mi az meg sem öleled a barátodat?
- Istenem Donghae, hogy kerülsz ide?
Fél évvel korábban
[Donghae rövid kis története következeik]
- Hyung!
- Igen Donghae?
- Felmondok.
- Felmondasz?
- Igen.
- Jól meggondoltad?
- Igen.
- Ha kilépsz nincs visszaút.
- Tudom.
- Jó akkor fél év.
- Rendben. Viszlát és köszönök mindent.
[Ezt a menedzserrel beszélte aki továbbította SM-nek]
- De még mindig nem tudom, hogy miért vagy itt.
- Mert addig nem nyugszom míg kérdésemre választ nem kapok…
- Kérdésedre?
- Szeretsz még engem? Mert én igen és veled akarom leélni az életem.
[És itt a vége, igaz kicsit összecsapott lett, de szerintem érthető volt.]
Köszönet Miyako-nak, Lilye-nek és anyukámnak. Ja és persze az mp3-nak aki az írói ihletet segítette. Köszönöm, hogy elolvastad. :)

Viharos szerelem 14. rész

14. Rész

- Mi történt?
- Figyelj Sica amit most mondok az lehet fájni fog, de nem tehetek ellene semmit.
- Mi az? Megijesztesz.
- Este utazok vissza Koreába.
- Ne!
- Sajnálom.
- Istenem…
- Sica!!!! Miyako siess!!
- Mi tör…úristen Sica!
- Csak úgy összeesett.
- Mondtál neki valamit?
- Csak annyit, hogy este utazok vissza Koreába.
- Oh, értem szóval elhagyod, akkor ezért.
- Mi ezért?
- Később elmondom, hívom a mentőket.
Kórház
- Sica kérlek ébredj…
- Donghae, gyerek ki jó? Később még bejöhetsz.
- Doktor úr, hogy van?
- Hát nem túl jól, szívrohama volt.
- És rendbe ön?
- Még nem tudjuk.
- Hogy hogy nem tudja, maga az orvos, tudnia kell.
- Donghae állítsd le magad, nem az orvos hibája.
- Istenem…
- Nyugodj meg.
- Hogy tudnék mikor a barátnőmnek szívrohama volt?
- Akárhogy is, de nyugtasd le magad.

Viharos szerelem 13. rész

13. Rész
Super Junior öltöző

- Fiúk, én nem sejtek jót Donghae körül…
- Eunhyuknak igaza van. Én sem.
- Vajon mit csinál most?
- Halvány segéd fogalmam sincs.
- De jó, mert nekem sincs.
- Oh, Leeteuk!
- Megtaláltad Donghaet?
- Igen.
- És?
- Semmi újat nem mondott.
- Oh…
- De, ha akarja úgyis elmondja.
- Igaz, de…
- Semmi, de!
Otthon
- Sica beszélnünk kell!
- Oké, Donghae gyere be.
- Nem, ezt most és itt!

- Folyt. köv. -
írta: SingMin

Viharos szerelem 12. rész

12. Rész

- Az SM Entertaiment vezetősége úgy döntött, hogy holnap este 20:00 órakor indulunk vissza Koreába.
- MICSODA?
- Donghae várj!
- Gyere vissza!
- Ebbe meg mi ütött?
- Én kezdem érteni, hogy mi…
- Na, de jó. Leeteuk és te hova mész?
- Nem látod? El!
- De, látom csak még mindig nem értem.
- Yesung, ne strapáld magad.
- Köszi, Siwon, de ettől nem lesz jobb.
Utcán
- Donghae előlem, ne rohanj!
- Leeteuk most mi lesz?
- Donghae hisz, te sírsz.
- Miért mit csináljak, ugráljak örömömben, hogy elszakítanak a szerelmemtől?
- Találunk valami megoldást.
- Hallgatom.
- Hát, még nem tudom, de lesz.
- …
- Mi lenne ha elmondanád Sicának?
- Megőrültél?
- Kénytelen leszel elmondani.
- Abba belehalnék és ő is.
- Pedig jobb ötletem nincs.
- Meg van!
- Na, mond!
- Bocsi, haver, de ezt most nem.
- Te, tudod.
- Igen.

- Folyt. köv. -
írta: SingMin

Viharos szerelem 11. rész

11. Rész
Otthon 16:00

- Sica, sajnálom.
- Szintúgy.
- Nagyon elszálltunk magukkal.
- Igazad van.
- Béke?
- Rendben.

Super Junior próbaterem 16:00

- Fiúk, milyen volt a randi?
- Jó.
- Bővebben?
- Olyan nincs.
- Furcsák vagytok.
- Mi mikor, nem?
- Ez igaz.
- Srácok gyertek a menedzser beszélni akar velünk.
- Oké, Siwon megyünk.
- Gyere Yesung.
- Oké, gyerünk.
- Vajon mit akarhat?
- Nem tudom…
- Én sem.
- Cssss!
- Köszönöm szépen fiúk, hogy ilyen szépen összegyűltetek.
- Hyung, mit szeretnél mondani?
- Az SM Entertaiment vezetősége, úgy döntött, hogy holnap este 20:00 órakor indulunk vissza Koreába.
- MICSODA?

- Folyt. köv. -
írta: SingMin

Viharos szerelem 10. rész

10. Rész

- Sica, fogd vissza magad.
- Leeteuk szerintem hagyd most őket.
- Donghae, én azt nem értem…
- Ki érti…?
- Ja, amúgy, ti mit csináltatok mikor kettesben hagytunk titeket Miyakoval?
- Szerintem jobb ha nem tudod.
- Ne, akarjam tudni?
- Ne!
- De! Akarom tudni!
- Szerintem, nem kell semmit mondanom, mert úgyis rájössz magadtól…
- Arra amire gondolok?
- Ha arra gondolsz amire én, akkor igen.
- ...
- Most mit mosolyogsz?
- Semmit.
- Fiúk, ha befejeztétek a bájcsevejt akkor talán indulhatnánk. Vagy legalábbis nem ártana.
- Megyünk már.

- Folyt. köv. -

írta: SingMin

Viharos szerelem 9. rész

9. Rész
Népliget 14:28

- Jaj, Donghae, hol vannak már?
- Kicsim, még van két perc.
14:30
- Időben jöttetek.
- Látod, mondtam, hogy időben visszajönnek.
- Jó, oké igazad volt.
- Időben vissza jöttünk?
- Igen, teljesen időben.
- Oké, Sica, most sem csalódtam benned.
- Most, miért?
- Nos, nézzük, azért mert az a mondat, hogy “teljesen időben” nem igazán értelmes.
- Miyako, hirtelen milyen okos lettél…De el kell, hogy mondjam valamit, ne velem foglalkozz.
- Csak nyugodtan harapd még le a fejem.
- Mi az, hogy még? Kikérem magamnak, nem is szóltunk, ma még egymáshoz.
- Sica, neked gondjaid lehetnek…kikéred magadnak? Ki is kapod!
- Picim, hagyd menjünk inkább.
- Donghae, várj egy kicsit. Miyako el kell, hogy mondjam, hogy te oly annyira el vagy tévedve. Nekem vannak gondjaim? Nem is tudom ki könyörgött, hogy mutassam be…
- FOGD BE!!!
- És ha nem?
- HALLGASS MÁR EL!!!!
- Süket vagy, vagy miért kiabálsz?


- Folyt. köv -
írta: SingMin

Viharos szerelem 8. rész

8. Rész

- Sica, hova hoztál minket?
- Majd meglátjátok…
- Huha, nagyon rejtélyes valaki.
- Ne, gúnyolódjatok inkább szedjétek a lábatokat!
- Sica, kérlek, ne rohanj!
- Jaj, bocsi Donghae.
- Semmi baj, majd valamivel kiengesztelsz…
- Csak, ne gondolj rosszra.
- Én? Soha…
- Izé, Sica, nem akarok ünneprontó lenni, de zöld a lámpa.
- Jaj, el is felejtkeztem róla.
- Akkor ismét okosat mondtam.
- Leeteuk, ne legyél elszállva magadtól.
- Fussunk neki még egyszer. Sóval hol vagyunk?
- Ahova elhoztalak titeket az a Népliget.
- Tök szép…
- Ja igen az, de Leeteuk lehetne egy kérésem?
- Persze, kettő is.
- Csukd be a szád!
- Ja, bocs.
- Semmi. Miyako minden rendben?
- Igen, persze.
- Jó, csak olyan sápadt vagy.
- Sápadt? Pedig nem érzem magam annak.
- Ha nem, akkor jó.
- Sica!
- Igen, Leeteuk?
- Tudod amit a kocsiban mondtam.
- Ja persze.
- Miyako, gyere menjünk.
- Oké…
- Leeteuk fél háromkor itt!
- Jó, jó.
- És mi hova megyünk?
- Nem tudom, mire gondoltál Donghae?
- Hát…

- Folyt. köv. -

Írta: SingMin

Viharos szerelem 7. rész

7. rész
Kocsiban
- Sziasztok!
- Sziasztok!
- Én vagyok Sica, ő meg a barátnőm Miyako.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket.
[SingMin: Ezt Leeteuk mondta, mivel ő beszél általában]
- Igen, igen, igen, mi is.
- Ő, izé, Miyako miért mondtad el háromszor, hogy „igen”?
- Muszáj, mindenért belém kötnöd?
- Oké, lányok, azért, ne legyen itt bunyó.
- Á, nem szokott. Csak egy kis vér szokott folyni. Hihi.
- Miyako, miért ilyezgeted, Leeteuk-ot? Nem, látod, hogy mennyire megijedt?
- Igen, nagyon megijedtem.
- Azért még vegyél levegőt.
- Nem sokáig fogok, szerintem.
- Miyako, szerintem jobb is, ha oda ülsz Leeteuk mellé és megnyugtatod.
- Szerintem egyből jobban érzem majd magam.
- Na, látod én meg mondtam, ismét.
- Donghae nagyon csöndben vagy.
- Csak ülök és nézek.
- Igen azt látjuk.
- Jobban vagy Leeteuk?
- Miyako, te egy hogy is mondjam, angyal vagy?
- Húúúúú. Háááá.
- Köszi, Sica, de nem kértem háttérzajt.
- Most, miért bánsz így velem?
- Hogyan bánok?
- Ilyen gonoszan.
- Ez a cél.
- De, miért?
- Tudod, te azt nagyon jól.
- Tévedsz, nem tudom.
- Akkor hamarosan rájössz.
- Jaj, de jó nekem.
- Ugye?
- Uhum.
- Donghae, úgy látom, hogy Sica kicsit rosszul van.
- Én? Nem is vagyok rosszul.
- Majd leszel.
- Juhu, milyen jó lesz nekem.
- Donghae, mondom Sica, rosszul van.
- Miyako, mit akarsz elérni?
- Viszonzom a kölcsönt.
- Kölcsönt?
- Igen.
- Oh, értem.
- Heuréka.
- Igen, Miyakonak igaza volt, tényleg egy kicsit szédülök.
- Tényleg?
- Igen.
- Gyere.
- Olyan szépek együtt, nem?
- Háti, igen, de mi sem vagyunk rosszak.
- Nem értem.
- Hát tudod Miyako nagyon tetszel.
- Oh, izé, nem tudom, hogy most mit mondjak.
- Csssss, ne mondj, semmit ajkaidon már látom a választ.
- Őőőő
- Miyako, mit szólnál ahhoz, ha mikor megérkeztünk, akkor Sicá-t és Donghae-t egyedül hagynánk?
- Jó lesz ez így?
- Igen, mert szeretnék mutatni neked valamit.
- Őőő, jó.
- Sica.
- Igen.
- Figyelj, gondolkodtam…
- Igen és min?
- Hát tudod, nagyon kedvellek.
- Donghae…
- Mi lenne, ha mikor megérkezünk, akkor Miyakot és Leeteukot egyedül hagynánk?
- Hát, nem is tudom, mert Miyako nem valami jól tájékozódik Budapesten.
- Valahogy csak boldogulnak majd.
- Talán…
- Na, akkor mi tart vissza?
- Hát, nem is tudom.
- Donghae!
- Igen, Leeteuk?
- Miyakoval arra gondoltunk ,hogy mikor oda érünk, akkor mi kicsit elmennék.
- Ja, jó persze, nyugodtan.
- Na, akkor amint látom meg is jöttünk.

- Folyt. köv -
Írta: SingMin

Viharos szerelem 6. rész

6. rész
Otthon: 8:30
- Elaludtam? Mennyi az idő?
- Mi az Sica?
- Miyako lehet, hogy elaludtunk.
- Mi?
- Nem mi, reggel van.
- Jéé, nem mondod?
- Jó, oké szerintem keljünk fel az a biztos.
- Jaj, de én olyan fáradt vagyok.
- Ahoz is fáradt vagy, hogy Leeteukkal találkozz?
- Már nem is vagyok álmos.
- Hihi.
15 perccel később
- Szerintem jó lenne, ha elkezdenénk készülődni.
- Ja, szerintem is, bár én mindjárt bealszom.
- Majd felébredsz.
- Hát egyszer biztos, vagy nem.
- ÚRISTEN!
- Mi történt Sica?
- Őőőő, izé itt…
- Mi „itt”?
- Itt van.
- Ki van itt?
- D-d
- D, mi?
- Donghae!
- Na, ne röhögtess.
- Nem viccelek, ott van.
- Szentem csak káprázik a szemed.
- Ja, persze, nem látok rendesen, mi?
- Hadd nézzem meg.
- Na, mit mondtam?
- Atyaúristen!!!!
- Gyors dobjunk fel magunkra valami ruhát.
- Oké!
- Én gyorsan kész vagyok, nyerek még neked időt, lemegyek Donghae-hoz.
- Jaj, köszi.
- Na, de most csönd és öltözzünk.
5 perccel később
- Szia, Donghae!
- Oh, szia Sica! Nagyon csinos vagy.
- Őőő, köszönöm.
- Nagyon szép helyen laksz.
- Hát, én már láttam ennél szebbet, de ha te mondod.
- Jól aludtál?
- Igen, köszi, egész jól.
[SingMin: Elfogyott az ihletem és azért ilyen bőbeszédűek xD]
- Oh ,értem.
- Donghae, várnál egy percet, mindjárt jövök.
- Oké.
Előszoba 8:50
- Miyako, kész vagy már?
- Igen, máris megyek.
- Huh.
- Mi az?
- Elég feltűnő vagy.
- Nem, baj addig jó, míg az ember színes ruhát hord.
- Végül is igaz.

- Folyt. köv -
Írta: SingMin

Viharos szerelem 5. rész

5. rész
Super Junior hálószoba: 20:00
- Fiúk, mit szólnátok ahhoz, ha holnap bemennék a városba körül nézni?
- De, ahoz kéne egy idegenvezető, vagy mi, mert nem tudjuk, hogy mi hol van.
- Remek, akkor felhívom Sicát.
- Donghae szerintem ez rossz ötlet.
- De miért?
- Azért mert Sica kicsit kényelmetlenül érezné magát közöttünk.
- Ez igaz. Akkor megkérem, hogy hozza magával valamelyik barátnőjét.
- Biztos jó lesz így?
- Leeteuk, ne aggódj, mi mindent kézben tarunk Sungminnal.
- Én nem vállalom a felelősséget, azért mert azt mondtam, hogy kényelmetlenül érezné magát, az nem jelenti azt, hogy rögtön a dajkájává válok.
- Akkor majd én vigyázok Sicára és Leeteuk meg a barátnőjére. Megfelel, így?
- Igen meg.
- Na, akkor felhívom Sicát.
[Telefon]
- Igen tessék?
- Sica, holnap a fiúkkal be akarunk menni a városba csak nem, tudjuk, hogy hol van, ezért a segítségedet szeretnénk kérni.
- Holnap?
- Igen.
- Igen, persze ott leszek.
- Szuper.
- És hol találkozunk?
- Hát majd elmegyünk érted, jó?
- Oké, persze, nekem jó.
- Ja és igen, Sungmin azt kéri, hogy hozd magaddal valamelyik barátnődet, mert, hogy azért tíz fiú között lehet, hogy kicsit kényelmetlenül éreznéd magad.
- Ja, jó, oké.
- Akkor holnap.
- Igen, holnap.
- Szia!
- Szia!
Otthon: 20:45
- Miyako, nekem nem is kellet semmit csinálnom.
- Ezt most mire érted?
- Hát mondta, hogy szeretnél talizni Leeteukkal.
- Igen.
- Hát, holnap fogsz is.
- Komoly?
- Igen, most hívott Donghae, hogy holnap megyünk be a városba, mert, hogy ők nem tudják, hogy mi hol van aztán, hogy segítsek nekik. És azt is hozzá tette, hogy vigyem magammal az egyik barátnőmet, mert, hogy kellemetlenül érezném magam tíz fiú mellett.
- Jaj, istenem ez egy valóra vált álom.
- Lehet, hogy álom, de inkább senki ne csípjen meg.
- Engem se.
- Na, szerintem tegyük el magunkat holnapra.
- Egyetértek.

- Folyt. köv. -
Írta: SingMin

Viharos szerelem 4. rész

4. rész
Otthon 19:00
- Milyen volt a randi, Sica?
- Egész, jó lett volna, ha Donghae nem jelenik meg.
- Mi, Donghae is ott volt?
- Igen…neki viszont szép szája van.
- Na jó van.
- Miyako, te nem értékeled a jót. Neked csak JongHun meg Leeteuk van.
- Nem is igaz, más is van akit szeretek.
- Na és ki az?
- Őőő, most így hirtelen nem tom.
- Istenem, látod?
- Jó oké, de most akkor kit hozol haza?
- Mi?? Nem hozok én haza senkit, te mindig rosszra gondolsz.
- Nem is igaz, neked olyan a fantáziád…
- Maradj inkább csituban.
- És ha nem akkor mit teszel?
- Oda megyek a fogadért, vagy a hogy mondani szoktad.
- Huh, most aztán tényleg nagyon félek.
- Féljél is, mert jön az orgazmumus.
- Na, ne kikészítesz, ne már.
- Na, oké elég a mókából, térjünk vissza a tárgyhoz.
- Rendben. Kérem az esküdtek véleményét!
- MIYAKO! Hagyd már végre abba a bohóckodást!
- MIÉRT KIABÁLSZ?
- CSAK!
- AKKOR JÓ!
- Na, de most tényleg.
- Amúgy miről is beszéltünk?
- Istenem, te tényleg begolyóztál.
- Leeteuk elveszi az eszem.
- Igen azt valahogy sejtettem.
- Te, am bemutatnál neki?
- Kinek? Leeteuknak?
- Aha, légyszí.
- Jójó, majd még meglátom.
- Köszike, cuppantalak.

- Folyt. köv. -
Írta: SingMin

Viharos szerelem 3. rész

3.rész
Kávézó: 14:15
- Meddig maradsz Budapesten?
- Kb. két hónapig, bér lehet, hogy hamarabb vissza kell mennem a munkám miatt.
- Oh, értem.
- Sajnálom.
- Igazán, nincs mit, hisz alig ismerjük egymást.
- Sziasztok!
- Szia!
- Na, hello!
- Meghalt valaki?
- Nem, dehogy. Donghae ő Sica. Sica ő Donghae.
- Szia, Donghae örülök, hogy megismerhettelek.
- Viszont. Sokkal szebb, vagy mint ahogy Sungmin elmondta.
- Oh, hát köszönöm, nem sűrűn hallok ilyet.
- Donghae mi lenne, ha elmennél, és ide hoznád az italunkat?
- Mi van, azért jöttem, hogy pincérkedjem?
- Csak menj már!
- Megyek, megyek már, nem kell harapni.
- Izé, én azt hiszem, most megyek, mert akadt egy kis dolgom…
- Oh, értem.
- Sajnálom.
- Nincs harag, menj, csak majd még beszélünk.
- Édes vagy.
- Szia!
- Szia!
- Hoho, káprázik a szemem?
- Mire gondolsz Donghae?
- Láttam, én azt a csókot, és kicsit el is szomorított.
- Miért?
- Hát, tudod Sica, nagyon szép lány és arra gondoltam, hogy elhívom randira és ha mindegy jól megy, akkor megkérem a kezét.
- Hoho, azért ne siessünk annyira előre.
- Jó, de érted, hogy mire akarok kilyukadni, nem?
- Nagyjából, ja.
- Oké.

- Folyt. köv. -
Írta: SingMin

Viharos szerelem 2. rész

2. rész
- Sica, minden rendben?
- Igen, Miyako minden kösz, hogy megkérdezted.
- Én, nem úgy látom.
- Miért, hogy látod?
- Belehabarodtál Sungminba, mi?
- Nem is igaz. Na, jó talán egy kicsit.
- Olyan szép szeme van csak úgy ragyog.
- Heh? Már a szemét is kielemezted?
- Most miért, baj?
- Nem.
- Akkor ezt megbeszéltük.
Másnap reggel: 06:00
- Miyako kelj fel!
- Mi van, tök kivagyok, hányóra van?
- Reggel hat, de nem tudom mit vegyek fel, segíts!
- Reggel hat? Na, jó van hagyjál békében, te is jól tennéd, ha aludnál még.
- De nem bírok folyton Sungmin szép szemére gondolok.
- Ahjs, te lány!
- Miért, te mi vagy?
- Nem úgy értem.
- Tudom, tudom, csak vicc volt.
- Nem a legjobb alkalom viccekre.
- Te morgós vén banya!
- Sica, hagyjál, fáradt vagyok, melyiket nem érted?
- Akkor nem veszek fel semmit, csak természetesen.
- Ahogy akarod…
[SingMin: Ne, vegyétek koppintásnak, csak épp Hannah Montana megy és ihletet kaptam xD]
Park: 14:00
- Hol lehet már?
- Szia, Sica! Csodás vagy ma.
- Szia, Sungmin! Bók elfogadva.
- Fáj még a fejed?
- Nem már nem.
- Akkor jó.
- Mit szólnál ha elmennék inni valamit?
- Jó, tetszik az ötlet.

- Folyt. köv. -
Írta: SingMin

A vak reménye 3. rész

3. rész

- Itt vannak a barátaid?
- Igen. A varrónő a testvérem felesége csak a testvérem kovács. Majd Orihime rád igazítja a ruhát.
- Jó. Hol vannak a nadrágok Orihime?
- Nadrágok?
- Igen!
Kanaméval összeválogatták de, ő szoknyát is rakott közéjük. Majd bementek a varrodába.
- Kaname, mindjárt jövök.
- Jó!
Orihime odament Ichimaruhoz és azt mondta:
- Tudod, te, ha ő látna, még jobban szeretnéd, ugyanis lázadónak is elmenne. Olyan ruhát csinálok neki, hogy még, te sem fogsz ráismerni.
Majd visszamentek. Három óra elteltével kijöttek. Ichimarunak elakadt a szava és a szemei, majd kiestek a nagy csodálkozásban.
- Látod mondtam, hogy gyönyörűvé varázsolom
- Hogy nézek ki Ichimaru?
- Gyönyörűen, elképesztő vagy. – még a haját is megcsináltad.
- Igen.
- Elakadt a lélegzetem, olyan elbűvölő vagy.
Kaneme már tiszta piros volt mikor Orihime megszólalt:
- Na, ne bókolj neki ennyit már éppen elég vörös. Na, gyerünk, menjetek sétálni. Bárhova is mentek, de jó szórakozást.
Mikor kimentek az utcára mindenki megbámulta Kaname ruháját.
Egyszerre volt rajta szoknya és nadrág. A nadrág térd alá ért, a szoknya kicsivel a térd fölött, a felsőjének rövid ujja volt, de a karjához oda kötött anyag volt és még volt rajta egy mellény szerűség ami hasonlított a fűzőhöz. A haja föl volt kötve és két fapálcika tartotta, de copfja is volt.
- Hova megyünk Ichimaru?
- Majd meg tudod, hallani fogod.
Ichigo is elment a városba, és meglátta őket. Követte őket egy folyóig ahol elbújt.
- Ez vízcsobogás.
- Igen.
- És még a vízesést is hallom. Pontosan hol vagyunk?
- Egy vízesésnél. – vigyorgott Ichimaru
- Na, ne hülyéskedj – mondta Kaname és meglökte Ichimarut. Majd mindketten nevetve leültek a folyó parton.
- Mennyi az idő? – kérdezte Kaname
- Dél körül.
- Akkor haza kéne menni, enni.
- Nem kell, mert hoztam magammal.
- Szóval ez volt az a zörgés…
- Igen, és a kedvencedet hoztam.
- Tényleg?!
Majd Ichimaru oda adta Kanaménak aki rögtön meg is kóstolta.
- Nagyon finom.
- Az jó, mert én sütöttem.
- Tényleg? Szóval azért ilyen finom.
Ichigo a bokorban elmosolyodott, majd elment, mert tudta itt minden rendben lesz. Miután elment, Ichimaru felállt.
- Kaname van még valami.
- Mi az?
- Hallod a vízesést?
- Igen
- A mögött van, egy barlang oda szeretnélek elvinni és a barlangban van egy forrás víz ami nem ebből a folyóból jön.
- Jó, menjünk.


-Folyt köv.-

Írta: Juruichi Hanataro

Viharos szerelem 1. rész

1. rész

- Miyako induljunk már!
- Várj, még egy perc és kész vagyok.
- Soha az életben nem érünk el a koncertre, ha ilyen sokáig tollászkodsz a tükör előtt.
- De, hiszem, még van két óránk a koncertig.
- Honnan akarod látni a fiúkat az előcsarnokból? Ne, húzz fel, mert itt hagylak!
- Ne idegeskedj, az rosszat tesz a bőrnek, ráncos leszel.
- Haha, de vicces kedvedben vagy csak, hogy lemaradunk a koncertről hála valakinek.
- Jól van, jól van, jövök már.
Félórával később
- Huh, nem is gondoltam, hogy ilyen sokan lesznek.
- Mit gondoltál Sica, hogy csak mi leszünk?
- Hát nem, de mégis hány ember lehet itt?
- Ha következtetni kell, akkor kb. 200-300, de fogalmam sincs…
- Az azért szép szám…
- Mit gondolsz, ne menjünk, el felderíteni a terepet a koncert kezdetéig úgysem engednek be?
- Jó, felőlem menjünk úgy is kezdtem unatkozni.
Öt perccel később
- Hogy itt mennyivel csendesebb pedig alig jöttünk el a parkolótól.
- Hát, igen.
- Szerinted mi lehet az ajtó mögött?
- Őőőő, nem tom…
- De, engem annyira furdal a kíváncsiság.
- Sica, ne menj, lehet, hogy veszélyes.
- Ne, aggódj, nem lesz semmi.
- De!!
- Aúú!
- Sica!
- Oh, sajnálom, megütötted magad?
- Ő, izé, nem.
- Hála az égnek, megkönnyebbültem.
- Aggódtál értem?
- Hát igen egy kicsit mivel rád nyitottam az ajtót. De, ugye tényleg jól vagy?
- Igen, persze. Szerintem nem én voltam az aki megrémült hanem a barátnőm.
- Igen, ő tényleg leblokkolt.
- Azt hiszem, én most megyek.
- Segítsek? Lehet, hogy komolyabb bajod esett.
- Nem hiszem, de azért köszönöm.
- Amúgy az én nevem Sungmin. És te?
- Az én nevem Sica. Örülök, hogy megismerhettelek Sungmin.
- Nekem most mennem kell, remélem, látlak még.
- Hát az attól függ. Elég nagy Budapest és én nem ide valósi vagyok.
- Hát akkor mondd, hol talállak meg?
- Hát, mi lenne ha, holnap ugyanitt találkoznánk?
- Nekem, jó. Hát, akkor majd holnap.
- Rendben. Szia!
- Szia!
-Folyt köv.-

Írta: SingMin

A vak reménye 2. rész

2. rész

Kaname és Ichimaru kimentek a virágos kertbe a hintaágyhoz.
- Gyönyörűek lehetnek a virágok…
- Azok is. Megmutassam?
- De, hogyan akarod?
- Csak érezd az illatát…
Kaname orra alá rakott egy szál margarétát.
- Ez margaréta.
- Igen.
Majd egy rózsát.
- Kellemes és jó az illata, rózsa.
- Nagyon jó.
Kaname mosolygott. Ichigo ott nézte őket az erkélyen. Magában pedig ezek a gondolatok szóltak:
- Nagyon boldog, de az óta amióta megismerte Ichimarut előtte nem mosolygott így. Amióta a szüleink elhagytak minket, mivel keresték őket ezért elvittek engem és Kanamét, majd visszamentek a házhoz és felgyújtották. Még eljöttek a búvóhelyre, de csak elköszöntek és elmentek. Ezután 2-ével idetévedtünk. De, Kaname akkor veszítette el a látását mikor a szüleink után futott és bement a házba én utána kiáltottam, hogy ne menjen, de akkor már bent volt, azt hittük meghalt, míg kiabálást nem hallottunk akkor apám bement és kihozta de, már nem látott semmit. Fáj belegondolni a múltba, de öröm most így, látni boldogan…
- Ichimaru! – kiáltott le az erkélyről Ichigo.
- Igen?!
- Beszélni szeretnék veled!
- Jó, rögtön jövök! – mondta – Kaname mindjárt jövök.
- Jó, menj, megvárlak.
Ichimaru fölment Ichigohoz.
- Látom jól összebarátkoztál vele.
- Miért, talán baj?
- Nem. Sőt örülök neki. Amióta itt vagy újra nevet és boldog.
- De, Ishida azt hiszi, nem szeretem és elég furcsán, rossz szemmel néz rám.
- Ne, törődj vele.
- De, emlékszel mikor oda ült az a Genpachi nevű fiú mellé és beszélgettek, ráadásul nézte Kanamét. Szerintem Ishida azt a fickót akarja Kanaménak.
- Figyelj, én ezt megakadályozom, elvégre én vagyok a bátyja. És ezt nem hagyom. Viszont neki kell választania én csak a rossztól, védhetem meg.
Mindeközben Genpachi is kiment a kertbe Kanaméhoz.
- Hello.
- Ki az?
- Az újfiú.
- Hogy hívnak?
- Genpachi.
- Melléd ült Ishida?
- Igen, de honnan tudod, mikor nem is láttad?
- De, kivalló a hallásom…
Ichimaru éppen jött ki mikor meglátta Genpachit Kanaméval majd elbújt és várt.
- Bocsi, Genpachi de, várok valakit, úgy hogy kérlek…
- Jó! Elmegyek! – mondta mérgesen
- Köszi – Kaname hangosan utána kiáltotta.
Majd Ichimaru előjött és oda ült Kaname mellé.
- Ichimaru?
- Honnan tudtad?
- Onnan, hogy te szoktál csöndben lopakodni.
- Ki volt ő?
- Nem tudom, de vele beszélt Ishida az ebédnél.
- Nem, megyünk sétálni?
- De.
Kaname kézen karolta Ichimarut és elmentek sétálni.
- Hé, hova mentek?! – kérdezte Ishida.
- Sétálni. – válaszolt Ichimaru.
Majd, elindultak eközben Ishida gondolatai ezen jártak:
- Nem, sikerült bevágódnia Kanamél Genpachinak. Majd morogva bement a szobájába, hogy új tervet eszeljen ki. Mindeközben a faluban sétálva egy ruha boltba mentek.
- Hova megyünk?
- Ruha boltba.
- Hogy mi? De, én nem látok.
- De én igen. Megmondom milyen kívülről és te pedig megnézed az anyagát, aztán a barátom segít fölpróbálni.
- Itt vannak barátaid?


- Folyt köv -


Juruichi Hanataro

A vak reménye 1.rész

                                                         1 rész.

Kaname kint ült a hinta ágyon a virágos kertben, Ichigo odament.

- Szép napunk van, igaz Kaname?

- Ichigo?

- Igen!

- Tényleg szép napunk van.

-  Nem jössz be már várnak a zongoránál?

- Miért, kell nekem reggel is zongoráznom?

- Tudod, így több a bevétel. Na, gyere.

- Jó. Segítenél?

- Hát persze. Irány befelé!

- Jaj, ne hülyéskedj már.

Majd Ichigo bekísérte Kanamét és leültette a zongorához. Hirtelen csönd lett a teremben. Mindenki azt várta, hogy elkezdődjön a gyönyörű zongorajáték. Kaname kihúzta magát, majd megszólalt a zongora mély hangjai majd beléptek a magas hangok. Az eleje lassú és szomorú volt, de a magas hangok beléptekor a darab vidámra váltott. Ahogy ránézünk az emberekre, mindenki arcán valami érzést keltett Kaname játéka és a zenéjében érezni lehetett a szenvedélyt. Egyszerűen gyönyörű és varázslatos volt. Miután abba hagyta a játékot néhány percig míg Kaname fel nem állt addig csönd volt, fölállt és mindenki tapsolt. Kaname boldogan ment ki mivel újabb emberekkel oszthatta meg a tudását.

- Kaname ez gyönyörű darab volt – mondta Ichimaru ezt a darabot még nem hallottam, te írtad?

- Igen, de ki kérdezi? – Ichimaru?

- Igen.

Kaname elmosolyodott. Látszott az arcán, hogy jól esik neki. Kicsit még el is pirult.

- Tényleg tetszett?

- Igen és itt ha, szépen megkérlek, írnál nekem is egy ilyen szépséges darabot?

- Hát persze.

- Köszönöm.

Majd Ichimaru elment. Kaname szerelmesen nézett utána. Ichigo látta, de nem szólt bele, még ő is elmosolyodott húgán. Ichigo érezte, hogy Kaname jól választ. Hiszen Kaname nem, látta az arcát, de a hangját hallotta és kedvességét pedig érezte. Ishidának nem tetszett rosszindulatúnak tartotta Ichimarut. Míg nem az egyik nyári napon egy új fiú szállt meg a fogadóban, Genpachinak hívták. Ishida szerint ő lenne az ideális Kanaménak elvégre neki szőke haja van és kék a szeme és szépek a ruhái. Kanaménak barna a szeme és a haja is. Ichimarunak pedig, barna a szeme és fekete a haja. Az egyik ebéd közben Ishida észrevette, hogy az a Genpachi nevű srác nézi Kanamét. Ishida oda ült hozzá.

- Tetszik?

- Ki?

- Kaname a zongorás lány.

- Miért kérdezed, talán a bátyja vagy?

- Nem vérszerinti, de gyerek kora óta ismerem.

- Akkor ki a bátyja?

- Aki szemben ül vele.

- És az ki ott mellette?

- A barátja.

- Nekem nem úgy néz ki.

Mindeközben Ichigóék befejezték az ebédet és elmentek.

- Hé, Ishida nem jössz?

- Majd később.

- Oké!

                                                     -Folyt köv.-

    Juruichi Hanataro